Özön

Annyi fény árad
a fákon túl, hogy gyáva
vagyok kilépni.

Firkák

Hűs kis szellőkkel
egy fűz árnya a falra
firkál álmokat.

Utolsó őszi remény

Égerfák alatt
vénasszony ül, nagy padon.
Él még, remélem.

Bosszú

Álnokok vágya

hajt, csúf és gonosz lettél,

mint egy kis Isten.

Otthon

Elmész, visszajössz,
elmész, és vissza: otthon
felejted magad.

Vágy

Nehogy egyszer az
történjen, hogy valami
mégis történik.

Az öreg, ősszel

Nem a Nap hűlt ki,
csak te lettél egy bőrzsák
vacogó jegec.

És most?

Egyszer egy láma

megáldott, mert ott voltam.

Most hova álljak?

Hova?

Ott a kapun túl
ugyanaz van ám, mint itt.
Mégis átmegyek.

Széled

A falu fölé
füst terül. Széled egy nyár
minden emléke.

A gyáva

A nyitva hagyott

ajtón szobámba bújt a

menekülő ősz.